Idén termés rovatunk három kiemelt darabja premierezett volna a hétvégén. Lássuk, hogy mit is teljesítettek versenyzőink a számok rideg tükrében.

The Resident:

Úgy látszik, hogy az általunk favorizált mozi készül bedőlni. A február 17-én prognosztizált premieridőpont immáron március 11., ami ráadásul az Egyesült Királyság várható dátuma. Nem tudom mi lesz ebből. Lehet, hogy csak DVD korongok. Kár érte.

I Am Number Four:

A szuperképességekkel felvértezett idegen fiúk, és lányok nagyon bejöhettek az embereknek a hideg téli hétvégén, mivel a 60 milliós büdzsével készült film majd 1/3-át, 19,5 millió dollárt máris visszakeresett a Buena Vista számára. Sikergyanús a történet, amelyre Gough és Millar szkriptíró párosa elég nagy lapáttal dobott, hogy a film oda kerüljön, ahová azt szerették volna pozicionálni.
Úgy látszik az emberek ki voltak már éhezve egy kis idegen lényes kalandra, amit az idei év első ilyen témájú filmjeként meg is kaptak.

IMDb: 6,2
Rotten Tomatoes: 28%

Franchisenak indult, egészen más lett belőle. Felejtős sci-fi mozi a paradicsom szerint. Nem baj! Mi megnézzük!

Unknown:

Az Ismeretlen férfi jött, látott, mindenki elfelejtette, és győzött. Jaume Collet-Serra új filmje Liam Neesonnal a főszerepben ismét felborzolta a kedélyeket. 21,7 milliós nyitóbevételével a Dark Castle 10 eddigi produkciójának legsikeresebb darabja. Az első hétvége összege azért is pazar, mivel a film gyártási költségei 30 millió dollárra rúgtak. Nem fog sok idő eltelni, és profithozóvá válik a mozi.

IMDb: 8.0
Rotten Tomatoes: 56%



Állítólag a film túl valószínűtlen ahhoz, hogy az alapsztoriból előnyt kovácsoljon. Nem baj, mi várjuk ezt is.

Big Mommas: Like Farher, Like Son:

Szintén február 18-én debütált a Martin Lawrence nevével fémjelzett bugyuta akció- vígjáték, amiben a főszereplő harmadjára is felölti a hájas afro- amerikai nő jelmezét, hogy rendet tegyen a grundon. 32 milliós gyártási költség mellett 17 milliós nyitóhétvége. Nem véletlen a száraz hangvétel részemről. Már az első két epizódért sem lelkesedtem, de úgy látszik a népek szeretik.
A három rész hasonszőrű költségeket, és várhatóan kasszasikert fog hozni. Kétszer eljátszották. Harmadjára miért is ne?


IMDb: 3.0
Rotten Tomatoes: 7%

Nem várt, nem poénos. Csak Martin Lawrence fanoknak. Úgy látszik nem vagyok egyedül az ellenszenvvel. De a jegyeket veszik.


Korábbi premierek, és a Boxoffice:


A korábban debütált filmek háza táján is változások vannak, ezért erről is gyors infókat adunk.

Gnomeo and Juliet:

A klasszikus darab kerti törpe adaptációja 10 napja ostromolja a mozikat. A pontos 25,3 milliós nyitány azóta már 55,8-re duzzadt, ami rendkívüli öröm lehet az alkotók számára, csakhogy ne feledjük, hogy február 13. óta 7 külföldi országban is vetítik a mozik az animációs rajzfilmet, köztünk hazánkban is. Mindenképp jó választás ha szórakozni akar az ember, és kikapcsolni néhány órára az önfeledt nevetés érdekében.

The Eagle:

A római kosztümös mozi is tovább gyarapítja a bevételeket, és a 8,6 milliós debütálást már 16,9 millión jegyzi a film. Azóta a 20-as gyártási költség is növekedett 25 millióra. Valószínűleg az első szám is egy becsült érték lehetett a produkcióval kapcsolatban.

Reggeli klasszikus

2011 feb 21. 1






Biztos emlékeztek még Jancsó Miklós 1999-es alkotására, Nekem lámpást adott kezembe az Úr, Pesten.

Ebben a filmben Kapa (Mucsi Zoltán), és Pepe (Scherer Péter) karaktere összenő, mint megannyi magyar filmben.

Ne fütyülj!


Esme! Hagyd békén a süteményt!

Mr. Hennessey

Tudom, hogy a témában már feltalálták előttem a kereket jópáran, de gondoltam én is értekezek pár sorban arról a filmről, ami Rob Letterman (Cápamese, Szörnyek az ürlények ellen) első egészestés film próbálkozása volt.
A tenger háborog, a mennybolt kínjában meghasad, Jonathan Swift angol író pedig forog a sírjában. Az 1726-ban íródott mű szatírának készült, ahol Gulliver 4 különböző képzeletbeli országot látogat meg utazásai során, amely országok mindegyike egy- egy társadalmi réteget jelképezett a görbe tükör által láttatva. Joe Stillman (Shrek) és Nicholas Stoller (Dick és Jane trükkjei) forgatókönyíró párosa ezúttal öles kapufát rúgott, amihez maga a rendező adta a passzot.
Swift regényében a főszereplő egy családapa, de az írók nem akartak bajlódni ezzel a plusz mellékszállal, és amúgy sem trendi, így gyorsan kiiktatták a történetből.

Amblin

2011 feb 20. szólj hozzá

Steven Spielberg korunk egyik legismertebb, és talán egyik legsikeresebb filmrendezője. Pályafutását az 1971-es Párbaj című tévéfilmjével alapozta meg, amely után nem sokkal elkészült első valódi mozifilmje is, a Sugarlandi hajtóvadászat (1974).
A mai napig aktívan alkotó rendező, hosszú és rendkívül tartalmas munkássága alatt számos nagyszerű filmalkotással ajándékozta meg nézőközönségét. Pályafutása csúcsát 1993-ban érte el, amikor a Schindler listája című alkotását 7 Oscar-díjjal jutalmazta a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences [AMPAS]).

Azonban a nagyszabású mozifilmjei mellett nem szabad elfelejtenünk egy lényegesen rövidebb, de annál meghatározóbb munkáját: az 1969-es, mindösszesen 22 perc hosszúságú Amblin című rövidfilmet. Az amatőr alkotás még a gyártás évében sikeresen szerepelt az Atlantai Filmfesztiválon, amelynek hatására a Universal Stúdió 7 éves szerződést kötött a fiatal rendezővel.

Amblin 1969:

 

A film azonban más szempontból is rendkívül lényegesnek mondható. Az 1984-ben megalapított produkciós cége Amblin Entertainment néven vonult be a filmtörténelembe.






Ismét összefonódik játék és film, ami a Dead Island-ra kiváltképp igaz. A játékot november környékére időzíti a fejlesztő cég, de már most stúdió, és ügynökség hegyek kopogtatnak Sean Daniel producer (Múmia trilógia), és csapata ajtaján, akik a filmes jogokat majd egy éve birtokolják.

Az alábbi előzetest elnézve nem is csodálkozom. Zombi témát ilyen mesterien ábrázolni, az érzelmek, és brutalitás paradox kettősségével átszőve. Le a kalappal.



A zenei aláfestés külön piros pont.
 

Monumentális amerikai játékbörze 1.500 kiállítóval 30 országból 10.000 vásárló kedvére.

Pár gyöngyszem a tengernyiből.
Az ember próbál válogatni, de a bőség zavarával küszködve szemezgetek most Nektek.

Az előző hírhez szervesen kapcsolódik az a kezdeményezés, amit Detroit város polgárai indítottak annak érdekében, hogy az 1987-es, a várost népszerűbbé tevő Robotzsaru mozi első emberének (gépének) szobrot emeljenek.
Felgyorsult világunknak köszönhetően Dave Bing, a város polgármestere azt twittelte, hogy köszi a kezdeményezést, de nem szerepel a tervekben, hogy emlékművet faragjanak a páncélozott igazságosztó lovagnak.
Sok érv hangzott el a szobor felállítása mellett, miszerint javulna a közbiztonság vagy fellendülne a turizmus, amely vonzóbbá tehetne egy nem túl populáris utazási célpontot.
A rajongók egészen addig merészkedtek, hogy saját weboldalt hoztak létre ügyüknek, amely segítségével adományokat gyűjtenek egyfajta önfinanszírozás címén. Március 29. a határidő. Eddig várják a nagylelkű felajánlásokat, és utána lesz ami lesz alapon belevágnak a projektbe.

Itt megnézheted az oldalt: www.detroitneedsrobocop.com

Eddig 59.801 dolcsi gyűlt össze, ami már most felülmúlta az előzetes várakozásokat, ám a végéig még van 35 napjuk. Mi szurkolunk.

Mr. Bing nem túl okos játékos ex sportoló létére. A 2009-es polgármesteri székért folyó választási küzdelemben 52-48% arányban kerekedett felül Kenneth Cockrel, Jr.-al szemben, amire nem süthető rá a "különbség" és az "egyértelmű" bélyeg.
Igaz már 67 éves, és kevésbé érti a művészi elhivatottságot, de legalább a kampányfőnöke súghatna neki.

- Dave! A választók, a szavazatok!

Ralph Crawford, Idaho állambeli szobrász anyagot ragadott, hogy elkészítse a filmszínész, Arnold Schwarzenegger 3 méteres szobrát, amellyel a filmcsillag munkássága előtt akarnak tisztelegni az ötletgazdák. Arnie nem sajnálta a kilométert, és Los Angelesből Lewinstonba repült, hogy személyesen is megcsodálhassa azt a szoboróriást, amely testépítő pózban ábrázolja Mr. Universumot.
A kész alkotást a grazi Arnold Schwarzenegger múzeumban fogják majd kiállítani.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     
Szerintem jobb, mint az eredeti.






A Marvel imádja egymásba fűzni a szuperhősös szupermozik darabkáit, és őszintén megvallva, pokolian jól is csinálják a dolgot.
Az első Vasember film végén már kaptuk a The Avengers dózist szépen porciózva, ahol a szigorú tekintetű Fury társalog Tony Starkkal.
A második rész tavaly hengerelte le a nézőket, aminek a végére a stáb nem volt rest újabb meglepetést dugni.

süti beállítások módosítása