Tudom, hogy a témában már feltalálták előttem a kereket jópáran, de gondoltam én is értekezek pár sorban arról a filmről, ami Rob Letterman (Cápamese, Szörnyek az ürlények ellen) első egészestés film próbálkozása volt.
A tenger háborog, a mennybolt kínjában meghasad, Jonathan Swift angol író pedig forog a sírjában. Az 1726-ban íródott mű szatírának készült, ahol Gulliver 4 különböző képzeletbeli országot látogat meg utazásai során, amely országok mindegyike egy- egy társadalmi réteget jelképezett a görbe tükör által láttatva. Joe Stillman (Shrek) és Nicholas Stoller (Dick és Jane trükkjei) forgatókönyíró párosa ezúttal öles kapufát rúgott, amihez maga a rendező adta a passzot.
Swift regényében a főszereplő egy családapa, de az írók nem akartak bajlódni ezzel a plusz mellékszállal, és amúgy sem trendi, így gyorsan kiiktatták a történetből.

Főhősünk Lemuel Gulliver (Jack Black), a nagyvárosi 30-as lúzer szingli csak álmodik arról, hogy felszedi azt a csajt (Darcy Silverman), akit évek óta csodál, és olyan házban fog lakni a tengerparton, aminek a képe a szobája falát díszíti, ki tudja mennyi ideje. A postázó első embere gyorsan a kispadra kényszerül, amikor az egy napja dolgozó új kolléga Dan (T.J. Miller) kiüti a nyeregből. A mozi kíméletlen őszinteséggel pozícionálja Gulliver helyét a társadalmi ranglétrán az új főnök tolmácsolásában, amivel csak megerősíti azt a kínos gondolatot, hogy a levelek kézbesítésével fogja tölteni hátralévő élete minden egyes munkanapját. Ám Gulliver egy véletlen baki folytán jelentkezik Darcy (Amanda Peet) utazási rovatához újságírónak, és azt füllenti, hogy ő bizony világjáró ember. A rovatvezető gyorsan el is küldi a meglepett Gullivert első megbizatására, amely a Bermuda-háromszögről akar riportot közölni az utazási cikkekre éhes olvasók számára. Sokat nem kell utaznia, mivel az Egyesült Államoktól keletre húzódó Miami, Puerto Rico, Bermuda tengely ott van a szomszédban. Gulliver egy hajón, majd egy örvénylő viharban találja magát. Ennek következtében hajótörést szenved egy olyan kontinensen, amelyet az apró emberek uralnak.
(Még jó, hogy van nekünk egy Bermudánk, ami elviszi a hátán a misztikus filmeket, és rá lehet húzni a különös országban tett látogatásra is.)
Az apróságok Liliput állam büszke polgárai, és nem igazán viseltetnek békés szándékkal a frissen érkezett "szörnyeteggel" szemben, aki pontosan az ő képmásuk más ruhákban, és nagyobb méretben kivitelezve. Liliput uralkodó színe a kék, és államuk egy királyi palotára, és annak közvetlen környezetére korlátozódik.
Az állam gőgös tábornoka Edward (Chris O'Dowd), aki egyaránt sütkérezik a nép, és Mary hecegnő (Emily Blunt) által generált rajongás talmi fényében, egészen addig a pontig, amíg a vörös Blefuscia-i csapat el nem határozza, hogy elrabolja a hercegnőt, ezzel kényszerítve megadásra Theodore királyt (Billy Connolly), és hűséges udvartartását. Az akcióhős megmentő szerepében ezútal Gulliver tetszeleg, Edward csúnyán elszámítja magát az időzítés terén, és csak késve ér oda leendő szerelme szabadítására.
A nép új hőse immáron Lemuel, aki azzal koronázza meg a dicső hőstettet, hogy a harc hevében kigyulladt királyi palotát nemes egyszerűséggel levizeli. Sűrű sugárban száll az aranyeső mindenki fejére, aki a tűz közelében áll. Maga őkirályi felsége is bőségesen kap a rögtönzött pisikúrából. Ez volt az a pont, ahol a film fanyalgásból lesajnáló homlokcsapkodásba, és teljes érdektelenségbe csapott át részemről. Ennél bármi jobb lett volna. Akár egy idióta kólareklám is, amivel a főszereplő leöntözi a tüzet, és a pici emberek még örülnek is a ragacsos, jó ízű löttynek. Nem lett volna elegánsabb megoldás? Szerintem de.
Ezt követően Gulliver személyi kultuszt alakít ki maga körül. Következnek a hülye reklámok, Gull do it, és társai. A csillagok háborúja színpadra vitt verziója, és minden kamu dolog, amivel Gulliver fényezni tudja kopott egoját. Bíztam benne, hogy ennél rosszabb már úgysem jöhet. Reménykedtem, hogy a Nacho Libre után nem fogom még egyszer látni Jack Black habtestét ruha nélkül, de előre örültem a medve nőjének.
Nem lövöm le a poént, de a tábornok úr csúnyán átáll a sötét, akarom mondani piros oldalra, aminek saját címere, és hímzett zászlaja is van. Csak éppen azt felejtették el közölni, hogy kik ők, honnan érkeztek, és miért utálják a liliputi lakosokat. Szerintem ezzel már nem akart kavarni a két író, aki a Beavis és Butthead után úgy gondolta, hogy ez is mókás húzás lesz. Szeretném közölni, hogy nem az.
Aztán Rob Letterman gondol egyet, és előhúzza varázskalapjából szörnyes rajzfilmjének egyszemű tojásrobotját, hogy Michael Baytől inspirálva Transformers-é növessze. Ezután érkezik még némi dráma, jellemfejlődés, harc, és romantika össze- vissza adagolva, hogy a néző úgy érezze, megkapta mindazt a klisét, ami egy ilyen limonádétól 2011-ben elvárható.

Összegzés:

Ha jellemzni kell egy szóval a filmet, akkor ismételten zárósoraim egyetlen aspektusát emelném ki, a limonádét. Biztos hallotad már ezt a szót, egy film jellemzéseként. Hát olyan limonádé volt. Egyszóval jellegtelen. A forgatókönyv sablonos, hiányosan megírt és könnyen kiszámítható fordulatokkal kecsegtet. Letterman filmje se nem édes, se nem savanyú. Olyan jellegtelen, inkább gyenge semmint középszerű vígjáték, amely alpári poénokkal, és Times Square filinggel tömi tele Liliput barokk városállamát. Jack Black hozza a vesztes figurát, amely lényéből fakad, és karaktere elkövet némi jellemfejlődést is a moziban, de azt sem fajsúlyos módon. A többi mellékszereplő éli a saját világát, hol következetesen konvencionális értékeket követve, hol a 21. század által globalizált eszmerendszer labirintusában bolyongva. Lehetne mérvadó is a párhuzam, ha lágy görbe mentén siklana, és nem másodperces jelenetekkel lenne szabdalva. Kérdés volt részemről az óriások földje, amelyet néhány perc erejéig "megénekel" a film. Hálás voltam érte, mert az éles váltás tudatta, hogy nem lesz második rész a behemót emberszabásúak földjén. Legalábbis bízom benne. Ha mégis folytatásra vetemednek, akkor majd megint jól rákenjük a fránya Bermuda-háromszögre az egészet. Snitt. Vége.

IMDb: 4,7
Rotten Tomatoes: 20%

Megszokhattuk, hogy az első kritikus általában felül, még a második, paradicsomos brigád inkább alulértékel egy- egy produkciót. Én az arany középút híve vagyok. Általában.

Ettől függetlenül nem mondom azt, hogy ne nézd meg a mozit. Ha van felesleges másfél óra az életedből, és bírod a lúzer faktort, akkor hajrá.

Ítélet:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.