Jason Bourne nyugdíjas. Ez volt az első benyomásom a film láttán, amelyet egy rossz favicchez is hasonlíthatnánk azzal, hogy egy amerikai fickó az olaszoknál hívogatja a lengyel főnökét azzal, hogy a svédek rátaláltak. Makrométerben ennyi a történet veleje, amely azért nagyobb kifejtésre szolgál, mert már mindenki tudja, hogy elég körülményes fajta ember vagyok, ha filmelemzésről van szó.
A produkció számomra teljesen ismeretlen holland rendezője Anton Corbijn inkább zenei videók rendezésével mulatta idejét mielőtt belevágott volna ebbe a bűnügyi drámába, amely nem jó film, inkább nyomasztó.


A címszerepben Jack (George Clooney) a különc lepkefanatikus bérgyilkos, esetleg fegyvermester, akit bitang módon keresnek a svédek, ki tudja milyen okból. Nincs háttér, amiből építkezhetne a néző, Jack ellenfeleiről is csak azért tudjuk, hogy milyen náció jellemtelen képviselői, mert a párbeszédekből ez egyértelműen kitűnik. A film sokkoló havas bevezetőjét követően egy festői olasz kisváros mindennapjaival ismerkedik meg a néző, ahol főhősünknek a következő megbízást kell teljesítenie Pavel (Johan Leysen) utasítására. Az sem derül ki mi a konkrét feladat, csak egy fegyvert látunk, egy gyönyörű örömlányt Clarat (Violante Placido), és egy jótét lélek papot (Paolo Bonacelli) amolyan oldalkocsi gyanánt. Ez a szentségtelenül szentséges háromság kavarog a teljes játékidőn keresztül, ahol Jack hol telefonál, hol a fegyvert bütyköli, hol Clarat. Benedetto atya tudja, hogy a férfi nem fotózni érkezett a kisvárosba, és próbál a lelkére hatni, minden lépését fontolja meg mielőtt cselekszik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ő Jack jobbik énje egy olyan filmben, ahol senkinek sincs vezetékneve.
A vászonra vitt tájkép pazar. Az ember egy teljes óra eseménytelenség után már a film részesének érzi magát. Ott ül a macskaköves tér kis házakkal keretezett szegletében, és remek kávét kortyolgat a lemenő nap sugaraiban fürdőzve. Vele szemben a szerepéből kicsusszant sármőr, aki bizonytalanul mozog új alteregójában, de nem rójuk fel neki, mivel a karakter jelleme pont erre a bizonytalanságra, rejtett feszültségre, és szorongásra alapoz. Aztán jönnek a bonyodalmak, és megint a svédek, hogy adjanak némi akciót is a drámához, amely menthetetlenül ellaposodik a film végére.
Sajnos a belealvási faktor nálam szerves részét képezte a filmélménynek, amely néhány zseniális jeleneten kívül, amely Commissario Corrado Cattani végtelen szélmalomharcára emlékeztetni a nézőt, nem sok jóval kecsegtet.
Pozitívum a Vespa autósüldözés a szűk utcákon tekeregve, és Violante Placido a film  csábító cédája, akibe az összes valamire való, nemileg jól identitált hímnemű menthetetlenül szerelmes lesz.

Ha hiteles képet akarunk kapni egy fizetett gyilkoló gépről, aki túl van már a pályagörbe csúcsán, akkor George Clooney feltárja az igazságot. Nem minden hideg fej, aminek látszik.

Ha szereted az épphogy akciós tájjellegű filmeket, és nem sietsz sehová, akkor nézd meg magadnak Az amerikait.
Clooney egyértelműen viszi a prímet, mivel nincs is más mellette. A 20-ból 67 pedig egy szép reláció a Focus Featuresnek. Mindenki boldog. Van kérdés?


IMDb: 6,6
Rotten Tomatoes: 66%

Ítélet:


A bejegyzés trackback címe:

https://filmfreaks.blog.hu/api/trackback/id/tr82769119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.25. 16:01:19

Nekem nem tetszett, a tájak szépek voltak, de olyan veszett lassan haladt előre a történés, hogy unalmas volt. Violante Placido pedig megmutatta, amit meg lehetett:D

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2011.03.25. 17:49:13

@koimbra: Egy csapásra szerelmes lettem a vörös démonba.
süti beállítások módosítása