A legdrágább algoritmus a világon
Nem lehet 500 millió barátod anélkül, hogy ne szereznél pár ellenséget is.
A posztert hirdető mondat közhelyesen hangzik, mégis zseniális. A The Social Network a Facebook alapító Mark Zuckerberg életrajzi filmje is lehetne, de nem az. A mozi a legsikeresebb közösségi oldalról próbál ódákat zengeni, és a 2003-as diákcsínyről, amely mára egy 25 milliárd dolláros vállalkozás alapját jelentette 7 évvel ezelőtt.
A Facebook berobbant és mára több, mint 500 millió taggal büszkélkedhet közel 200 országban. Nem csoda, hogy a Winklevoss fivérek megszimatolták, hogy ebben nagy pénz van, és ideje huszonévesen bebiztosítani maguknak a nyugodt öregkort. Beperelték Zuckerberget, hogy az ő ötletük nyomán írta meg a közösségi oldal alapjait, és csúnyán félrevezette az urak klubját tettével. Akkor még a sértett férfiúi önérzet is dominált, ami gyorsan köddé vált abban a pillanatban, hogy a Facebook kontinenseket átívelő sikersztorija beindult. Állítólag 60 millió amerika dollárt fizetett Zuckerberg a testvéreknek, hogy peren kívül megegyezzenek, ők pedig duzzogva ugyan a HarvardConnection-os (ez volt az állítólagos eredeti ötlet) affér miatt, de elfogadták a csekélynek semmiképpen sem nevezhető summát.
Új információ, hogy újra be akarják perelni az alapítót, hátha megnyílnak még a virtuális pénztárcák a fiúk kalapja előtt.
Soknak tűnik, ám mégis bagó a fentebb említett összeg, ahhoz képest, amit Eduardo Saverin kapott a Zuckerberggel való pereskedése után. A történet szerint Eduardot, aki sebtében felfirkantotta a hőn áhított képleteket Mark számára, és 20.000 dolláros befektetésével a Facebook első és akkoriban egyetlen szponzora volt, csúnyán megszivatták. Pénzügyi ismereteket tanult így jól tudta, hogy a 25%-os tulajdonrészéből mi maradt, az újabb kiadott 24 millió Facebook részvény mellett. A válasz egyszerű. Semmi. Így Eduardo elsétált a bíróságra a 0,03%-os tulajdoni részével, és addig verte az asztalt, amíg fel nem tornázták neki egy másik prímszámra ezt a hányadot. Jelenleg 5%-ot bírtokol a vállalkozásból, ami több, mint 1 milliárdot ér dollárban.
Kérdések:
A filmben Saverin kártérítést kapott, amiről nem lehet tudni, hogy milyen összegű. Miért nem írták bele ezt a három mondatot, amit az előbb én is elkövettem?
Sean Parker a Napster atyja is beszállt a bizniszbe, még akkor, amikor csikófogait eresztette a netes vállalkozás. Neki köszönhető, hogy Zuckerberg terjeszkedni tudott, és talált magának egy olyan céget, aki hajlandó volt 500.000 dollárt befektetni egy álomba, amely végül valóra vált.
Parker a filmben 7%-ot birtokol, még a valóságban korábbi elnök a titulusa. Voltak utalások a filmben is a "hétvégi buliban kokainoztunk és elkapott a rendőrség" esetre, de arról korántsem szólt a fáma, hogy ezért Parkert letartóztatták, és eltávolították a cég elnöki székéből. Mi lett a 7% tulajdoni résszel? Elkobozták?
Mark Zuckerberg a filmben 51%-ot birtokol rendkívül ügyesen. A valóságban 24% az önrésze. Hogy? Még több részvény? Kiadta a kezéből a gyeplőt? Miért?
Számok:
50 millióból készült és 196-ot keresett össze 73 ország vetítőtermeiben. Hihetetlen az a kétjegyű szám, ahány helyen vetítették a filmet. Ez a közösségi média ereje. Mindent egybevéve nem tudom, hogy mi került 50 millióba. A Facebook logó a földön?
Összegzés:
A közösségi háló jó film a maga nemében. Jesse Eisenberg alakítása magával ragadó, és kiborító egyszerre. A kritikusok szerint 2010 legjobb filmje ez a produkció lett. Még Tarantino mester is a második helyre sorolta évértékelő székfoglalójában. Nem csodálkoznék rajta, ha Eisenberg esélyes lenne valamilyen komolyabb jelölésre valamelyik rangos filmgálán. Megérdemelné az biztos.
Sajnos a pénz itt sem kímélte az emberi kapcsolatokat...
10/8 pont
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.