Korábban már írtunk a két film bevételeinek alakulásáról, amiben új fejlemények áltak be. Én személy szerint enyhe buktát jósoltam a Tron mozijának, de lássuk mi a pontos helyzet financiális fronton.

Little Fockers (2010)

Költségvetés: 100 millió dollár
Bevételek: 235,6 millió dollár (január 10.)

Alakul a széria harmadik részének pénzügyi statisztikája, ám még mindig ez az epizód produkálta a legkisebb bevételt a háromból. Bár messze menő konzekvenciát levonni szűk három hét távlatából nem lehet. Várjunk még jópár hetet a végéig. A második rész 330 millióját valamilyen csodával még beérheti, de az első több, mint 500-át semmilyen körülmények között sem. Itt is hatott a sorozat átok. Nem hiszek a folytatásban.


Tron: Legacy (2010)

Költségvetés: 170 millió dollár
Bevételek: 292 millió dollár (január 10.)

Termel a Tron folytatás is, de nem elég meggyőzően. Az első rész a Mojo szerint ki sem került Amerikából és úgy termelt majd dupla bevételt a Disneynek. Ehhez képest a Legacy a tengeren túlon jó 20 millióval maradt a gyártási költségek alatt, ami mondható buktának az előddel szemben. Ha nincs külföld, akkor nincs Legacy sem. Itt is érdemes pár hetet várni még, de szinte biztos, hogy jó ideig nem fognak próbálkozni újabb résszel.

Látszik, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek az amerikai forgalmazók a külföldi piacra. Muszáj is nekik, hiszen rengeteg filmet mentett már meg a jó öreg Európa a csúfos bukástól.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmfreaks.blog.hu/api/trackback/id/tr1002578115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása