Nem szóltunk felőle, sőt az idei prognózisban sem szerepel, mégis beszélnünk kell róla, mert meglepően jól teljesít Christian E. Christiansen új mozija, a The Roommate.

Bizonyára létezik a sorsszerűség, ha az Egyesült Államok 16 millió diákjából Sara Matthew (Minka Kelly) pont Rebeccaval (Leighton Meester) kerül egy szobába. A két lány között rögtön barátság szövődik, és elindul a nagybetűs kollégista élet új ruhákkal, bulikka, és pasikkal a láthatáron. Igazi csajszis mennyország az a néhány négyzetméter, amit Sara és Rebecca napról napra megoszt egymással. Akarva akaratlanul is egymás életének részesei lesznek, ám Rebecca szeretete rajongásba, és birtoklási vágyba csap át Saraval szemben, aki még nem is sejti, hogy újdonsült szobatársa meddig hajlandó elmenni azért, hogy őt "biztonságban" tudja.
A dán rendező első amerikai próbálkozása ez a dráma/thriller, amely a 16 milliós gyártási költséget a nyitó hétvégén (február 4.) 15 millió dollárral hozta az elégedett Sonynak. Azóta csupán 2,5 millió volt a növekedés, de az európai debütálás még várat magára március végéig. Nálunk március 31. a premier időpontja.
IMDb: 4,3
Rotten Tomatoes: 6%

Előzetes:


 
Az előzetes egész jó, de már tudjuk, hogy erre alapozni vakmerőség lenne. A paradicsomos liga szerint a film nélkülöz minden rémisztő vagy borzongató jellemvonást, ami a jó thriller kelléke is lehetne, továbbá nem elég rossz ahhoz, hogy jó legyen. Mindezek ellenére, ha megnéznénk a jegyeladásokat korosztály szerinti bontásban, akkor a 18-29 éves lányok aránya szerintem az eget verdesné. Egyértelműen ők dobnak mentőmellényt a fuldokló filmnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmfreaks.blog.hu/api/trackback/id/tr12655913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása