Tiszt: Ki a fenének képzeli magát?David: Annak, aki a maga feje, és a golyó között áll!Tébolyultak

„Ha az Egyház ellen vagy, azt jelenti Isten ellen vagy.” Hány közösség, felekezet vagy rend próbált már megbújni ezen szavak mögött, amely egyértelmű utalás arra, hogy mindenki úgy értelmezi a hitet, ahogy az neki tetszik. Sajnos sok esetben nem az Egyetlen az első,…

Nem félünk senkitől, és semmitől. Felnőttünk. A gyermekkor buta mumusai, és az ágy alatt bujkáló szörny a múlt homályába vész. El merünk aludni éjfél előtt, és nem kell égve hagyni az éjjeliszekrényen pihenő lámpát sem, aminek védelmező fénye elűzi a…

Azt gondolná az ember, hogy a cápa, kígyó, és piranha poénokat már évtizedek óta lelőtték a készítők, ám nagyot téved. A legfrissebb alkotás a 3D húsevő halak után a Shark Night háromdés tinihorrora lesz, ahol a fiatal csapat kirúg egy kicsit a hámból egy idilli kis…

Érkezik a Végső Állomás ötödik része, amely ha lehet így fogalmazni, akkor monumentálisabb halálnemeket próbál a vászonra vinni az előző epizódok trükkös kínzóarzenálja helyett. Igazából a harmadik rész volt az utolsó a sorban, amihez szerencsém volt, és nem voltam boldog…

Michael J. Bassett gőzerővel dolgozik az igencsak paráztató videójáték franchise, a Silent Hill filmes adaptációjának második részén. Aki látta a filmet, azt tudja, hogy a mozi több volt, mint vérfagyasztó az átlagos tini horror filmeken felnőtt szubkultúra számára. Gondoljunk…

- Csak egy kis papírmunka egy kisváros öreg házában - mondták a fiatal ügyvédnek Arthur Kippsnek. Ám a ház több titkot rejt, mint ahogyan azt a racionális elme befogadni képes. Erre az egyetemes igazságra az ifjú jogtudornak is rá kell döbbennie akkor, amikor találkozik azzal a…

Rob Zombie, a horrorfilmek agylövéses rendezője új fába vágta a fejszéjét, ami 2012-ben várhatóan rá is dől a vetítőtermekre.Az új produkcióból egy arc jelenik meg olyan "ízelítő" gyanánt.A Halloween óta imádja a sajátos halotti maszkokat, amely alól ez a film sem…

Ezért aludtam én nyugtalanul, mert nem tudtam mikor érkezik már a Resident Evil ötödik része. Szerencsére lehullt az a bizonyos hályog, mert már tudom, hogy 2012. szeptember 14-én érkezik a mozikba a prequel epizód, ahol 1998-ban kolbászol majd Alice (Milla Jovovich) és Jill (Sienna…

Fakarót a szívébe, és vége! Könnyű azt mondani, de megcsinálni, az már egy egészen másik iskola. Így lehetett az agylövéses géniusz, Quentin Tarantino, és Robert Rodriguez is, amikor 1996-ban összerángatott egy sereg sztárt (Salma Hayek, George Clooney, Harvey Keitel) a semmi…

süti beállítások módosítása