„Ha az Egyház ellen vagy, azt jelenti Isten ellen vagy.” Hány közösség, felekezet vagy rend próbált már megbújni ezen szavak mögött, amely egyértelmű utalás arra, hogy mindenki úgy értelmezi a hitet, ahogy az neki tetszik. Sajnos sok esetben nem az Egyetlen az első,…

Kicsit hanyagoltuk, hanyagoljuk a magyar versenyzőket a repertoárból, aminek a rendkívül szűkre szabott friss választék az oka. Ezért is gondoltam, hogy írok egy röpke eszmefuttatást egy filmről, amelyet elég régóta vadásztam ahhoz, hogy kellő lelkesedéssel üljek le elé, amikor…

Idén márciusban az általam legjobban várt film az idegen invázió kontra Föld sokadik újraértelmezésében a Battle: Los Angeles volt. Március 11-én debütált a mozikban Jonathan Liebesman alkotása, amely szép marketinget és városi legendát kapott a Sonytól. Vigyázzatok, mert az…

Úgy gondoltam nem pazarolok időt, és energiát, hogy külön fejtsem ki véleményem a két héttel ezelőtti horror hétvége három gyöngyszemével kapcsolatban, mivel önmagában egyik sem érdemel vaskosabb kritikát. A három mozi, amelyet felfedeztem magamnak: Stay Alive (2006), The…

Tudom, hogy a témában már feltalálták előttem a kereket jópáran, de gondoltam én is értekezek pár sorban arról a filmről, ami Rob Letterman (Cápamese, Szörnyek az ürlények ellen) első egészestés film próbálkozása volt.A tenger háborog, a mennybolt kínjában meghasad,…

Tegnap esti filmélményemet osztom meg Veled, kedves olvasó, amely remélhetőleg nem nyúlik majd túlzó tartalmi ismertetőbe részemről.Nem kell nagyon bemutatnom a filmet, amely a maga nemében párját ritkítja a drámai alkotások palettáján. A 2010-es év kényeztetett minket…

Tegnap előtt ismét 19-re húztunk lapot, de ez sem jött be. Valahogy mindig is vonzottak a 90-es évek akció, sci-fi mozijai mert volt bennük valamilyen megmagyarázhatatlan nyers erő, amivel sokkolni próbálták a nézők érzékszerveit. A tuti recept ezúttal sem maradt el, ami Mark L.…

Pár napos, azaz friss az élmény. Korábban is voltak kósza sejtéseim a filmmel kapcsolatban. Hallja az ember, hogy adaptáció egy képregényből, amely speciel semmilyen misztikus hisztériával sincs megáldva. Mondom érdekes lehet Willis új filmje, benne lesz Malkovich a kedvenceim…

Rockwell Falls álmos kisvárosi idillben szenvedő közössége első ránézésre semmilyen rendkívüli tulajdonsággal sem rendelkezik, leszámítva, hogy 436-an lakják. Ebben még nem lenne semmi kivetni való, ha nem 1860 óta lenne állandó a populáció három jegyű száma. Ez a furcsa…

süti beállítások módosítása