Tegnap pörgött le az új websorozat, a Mortal Kombat:Legacy második része a machinima.com oldalán.
Az első rész beszámolóját itt olvashatod. Ha ezen már túl vagy, akkor kattints, és olvasd el a képekkel bővített második rész beszámolóját. Igaz röpke lett a második epizód, de volt benne action rendesen.


A történet ott folytatódik, ahol az első epizód végén abbamaradt. Sonya Blade kiszabadult, miközben hatalmas erejű detonáció rázta meg a gyárépület falait.
A terrorelhárító osztag még mindig ádáz tűzharcot vív a zsoldosok megfogyatkozott csapatával, amihez a frissen szabadult hadnagy is hathatós segítséget ad, amikor sikerül a megmaradt gengszterek háta mögé lopakodnia, és likvidálni őket némi ököltusa árán.



Eközben egy másik terem padlóján két ember fekszik, akik a robbanást követő sokkhatásból most éledeznek a mindent elborító hamu, és törmelék halom kellős közepén. Kano, és Jax szinte egyszerre tér magához a kábulatból, és párharcukat ott folytatják, ahol a kegyetlen véletlen hozta közjáték félbeszakította.
Kano ismét menekül, de Jackson elől nincs menekvés. Fékevesztett kopó módjára üldözi, és miután sarokba szorítja, a bérgyilkos is rájön, hogy ebből a küzdelemből nincs kibúvó.



A csata kiegyenlítetten zajlik. Egyre lassabbak az ütések, és rúgások. Mindketten fáradtak, és véreznek. A korábbi események kérlelhetetlenül őrlik fel testük, és lelkük minden szegletét. Ám Kano elejtett félmondatából arra lehet következtetni, hogy Sonya-t nem csak lelkileg, de testileg is megsanyargatta a bérgyilkos, méghozzá számára élvezetes módon. Jaxben elpattan valami és teljesen bepipul.
Embertelen módon támad neki Kanonak, aki nemhogy kontrázni, de még védekezni sem tud a féktelen harag ökleivel szemben.
Jax utolsó, irtózatos erejű bal egyenesével szinte szétrobbantja a gazfickó arckoponyájának bal szegletét, amelyből Kano szeme elemi erővel robban ki.
Teste ernyedten csúszik egy oszlop tövébe, szeme élettelenül mered a semmibe.
Jax visszatér a jelenbe, és tettének súlya nyomasztó teher módjára üli meg tudatát. Érzi, hogy rosszat tett, és túllépte hatáskörét, engedte, hogy a személyes bosszú vezérelje minden cselekedetét.
Eközben Sonya is odaér a megfagyott ábrázatú férfihez, ám előtte még a másvilágra küld egy rosszfiút.
A melankolikus zenét ünneprontó gránát csörömpölése szakítja félbe, és a második rész kísértetiesen, abba a mederbe terelődik, mint az első epizód vége. Robbanás.



Blade hadnagy kórházi ágyon eszmél, körülötte vágni lehet a csendet. Mikor a kép kitisztul, Stryker parancsnok mosolyog rá némi együttérzéssel a szemében. Közli, hogy szerencsés, megúszta a robbanást.
Sonya első kérdése felettesével kapcsolatos, aki a gyárban történt újabb detonációt megelőző tizedmásodpercekben arrébb taszította a robbanás epicentrumától.
Stryker közli vele a hírt, hogy Jax túlélte a robbanást, de nagyon rossz bőrben van. Az orvosok még küzdenek érte, de nem tudják mi sül ki a dologból. A végtagjai komoly sérülést szenvedtek.



Időközben műtőasztalt látunk, ahol Kano teste felett dolgoznak orvosnak tűnő alakok. Látszik, hogy a roncsolt területekről mindent eltávolítanak, és törött csontdarabokat szednek ki a sérült arcból. Ezt követően high tech implantátum kerül beültetésre, amivel a zsoldos terrorista, Kano elnyeri végleges ábrázatát.

         
Kicsit terminátoros, de ott van a szeren.

Vélemény:

Jó volt a folytatás csipetnyi drámával, ahol megkapta minden fanatikus azt, amit várt a sorozattól. Vért, brutalitást, erőszakot, és némi történetet is.
Ami fájó volt, hogy az első epizód 12 perce után, ez a rész potom 9 perc hosszúsággal kecsegteti hamisan a nézőt, mivel másfél perc csak az előző rész bevezetője, és másfél perc a stáblista a film végén. Így a folytatás összesen 6 perc, ami elég gyenge az első részhez képest.
Azt értem, hogy a forgatókönyv szerint itt van egy snitt a cselekményben, ahol megszakítható, feldarabolható a mini sorozat elemekre, de könyörgöm, miért nem az első részt vágták meg rövidebbre, hogy összhangba kerüljön a másodikkal? Passzolom.

Ítélet:



A bejegyzés trackback címe:

https://filmfreaks.blog.hu/api/trackback/id/tr702842283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása