Tegnap előtt ismét 19-re húztunk lapot, de ez sem jött be.

Valahogy mindig is vonzottak a 90-es évek akció, sci-fi mozijai mert volt bennük valamilyen megmagyarázhatatlan nyers erő, amivel sokkolni próbálták a nézők érzékszerveit. A tuti recept ezúttal sem maradt el, ami Mark L. Lester (Kommandó, Leszámolás Kis-Tokióban) boszorkánykonyhájában látott napvilágot. A receptúra a következő: végy egy csapatnyi lázadó kamaszt, majd adj hozzájuk egy adag Mad Maxet, és keverd össze az egészet egy marék Terminatorral. Ha kész a massza, akkor töltsd bele egy középiskolai sütűformába, és 5,2 millió dollár segítségével süsd 90 percen keresztül. A kész alkotás az 1990-es Class of 1999 lesz.

A film a címhez hűen 1999-ben játszódik, amikor az USA-ban annyira elharapódzik a szervezett bűnözés, hogy a nagyobb városok körül harci zónákat alakít ki a katonaság. A zónába csak saját felelősségre lépjen be az ember, ahol nincs törvény és tisztelet. Polgárháborús állapotok uralkodnak az utcákon, ahol a bandaháborúk zömét tinédzserek vívják. Ilyen banda a fekete szív is aminek Cody (Bradley Gregg) is tagja volt egészen addig, amíg javítóba nem dugják. Szabadulása után visszatér a Seattle-i gimibe, ami hol máshol lenne, mint a veszélyzóna kellős közepén. Nem tehet róla az ember, ha rossz környékre születik, arról meg pláne nem, hogy a bandázós fejezetet lezárva új lappal akar nyitni az élet felé, de az életnek egészen tervei vannak.
Az iskolába a kölykök automata fegyverekkel járnak, amit az új igazgató (Malcolm McDowell) nem jó szemmel néz. Ezért elfogadja a robotikai szegmensben dolgozó Dr. Bob Forrest (Stacey Keach) segítségét, aki emberi szövetbe burkolt gépembereket (kiborg) biztosít az iskola számára tanári programmal a CPU-ban. A kísérlet ha sikerrel zárul, úgy Forrest cége milliárd dolláros szerződéssel a zsebében áraszthatja el egész Amerikát a gépesített tanárokkal, akik hideg fejjel képesek milliszekundumok alatt racionális döntéseket hozni a fegyelmezés és az oktatás terén.
A három kiborg Mr. Hardin, Bryles, és Ms. Connors (John P. Ryan, Patrick Kilpatrick, Pam Grier) inkognitóban kezdi meg a nebulók fegyelmezését és oktatását.
 Az első erődemonstrációt követően, amelynek fotográfiája Ms. Connors szemszögéből készült, a diákok jobb belátásra térnek a tanárokkal kapcsolatban. (Jó volt látni, ahogy a rendező butácskán koppint a Terminator első részéből a mérsékelt büntetés, és karate mozgások kombinációja között szörfölve, ami egy C64-es játék menüjére emlékezteti az embert.)
A másik két tanár is egyszer mutatja meg roppant erejét a filmben. Mr. Hardin feneket paskol, még Mr. Bryles a testnevelő tanár a birkózásban jeleskedve ropogtat meg pár gyermekizületet a tanterv keretein belül. A dolgok egész jó mederben haladnak addig a pontig, amíg a két férfi kiborg át nem lép egy bizonyos határt a fegyelmezésben, aminek a következménye 2 diák halála. Mindkét fiú Cody barátja volt, aki teljesen kiborul, és elhatározza, hogy kideríti kik ezek a rejtélyes vendégoktatók. Segítségére új barátja, az iskolaigazgató lánya, Christie (Traci Lind) siet, akivel egy ellopott címlista segítségével átkutatják a tanárok lakóházát. Odabenn csak gázpalackok, és különböző kenőolajok hegyei várják a diákokat, akiknek nem is dereng, hogy kik lehetnek ezek az "emberek".
Sajnos lebuknak, így a kiborgok új stratégiát eszelnek ki, hogy a diákokat jobb belátásra térítsék. A rivális tarajosok banda pár tagjával végeznek, majd megölik Cody öccsét is, hogy a két ellenálló csoport egymásnak essen. Elérik céljukat, aminek következtében a film tinédzserek háborújára vált. Egymást ölik tucatszám a fiatalok gránáttal, puskával, pisztollyal, még a három tanár a zavarosban halászva mészárolja le őket egyesével. Forrest doktor elfelejtette megemlíteni az iskola igazgatójának, hogy ezek harci robotok, akiket gyilkolásra és harcászatra programoztak be, csak most egy tanítószoftver segítségével oktatják a gyerekeket iskolaszerte.
Mire kiderül az információ, addigra rengeteg a halott gyerek, és Christie is túsz lesz a kiborgok hálójában, akik éjszakai randevúra invitálják Codyt az iskolába. Persze a gépek dörzsöltek, és Codyt a rivális tarajos banda vezérének hangján hívják fel telefonon, hogy itt a lány. Jössz vagy meghal.
A film legdebilebb forgatókönyves csavarja itt következett. Az a mellékszereplő, aki a filmben kétszer tűnik fel, és a "jah", meg "azé" szavakon túl, csak kuka szerepét játsza, hirtelen megvilágosodik, és így szól:
- Ha Hector (James Medina, a tarajosok bandavezére) úgyis utálja az iskolát, akkor minek oda hívna minket, hogy tanítás után is ott találkozzunk? Emögött biztos a tanárok állnak.
Paff, ennyi. Ezzel a két mondatos okfejtéssel mindenkinek leesik, hogy a kiborgok állnak az egész mögött, és lehet menni legyilkolászni őket.
Most Cody hívja fel a fekete szív főhadiszállásáról Hectort, hogy találkozzanak a suli előtt és csapjanak össze, hogy eldöntsék egyszer és mindenkorra, hogy ki az ászabb csávó. (Az, hogy Codynál otthon kikapcsolták a telefont, mert anya nem fizette be a számlát, de a banda kiszuperált bunkerében van telefon és működik, sok mindent megmagyaráz a forgatókönyv körül, amit a rendező írt.)
A tarajosok és a fekete szívek találkoznak az iskola előtt, ahol Cody meggyőzi Hectort, hogy az igazi mumus a három tanár, akiket nem kicsi tűzerővel kell elpusztítani. A tarajos beadja a derekát és a két banda egyesülve keresi a közös ellenséget az iskola falai között. A tanárok harci programjai már élesek, és szomjaznak egy kis gyilkolásra. Elindul a lövöldözés és a robbantgatás. Először a történelemtanár Hardin esik el az ütközetben. Speciális fegyvere a fúró, amivel az ifjú elméket igyekszik puhítani.
Másodjára Ms. Connors a kémiatanár esik áldozatúl saját lángszórójának, és némi felgyülemlett gáznak a laborban.
A végére maradt a birkózóbajnok Bryles, aki jobb kezét letépve lövöldöz rakétákat a támadók irányába. Epikus harc veszi kezdetét, amiben Mr. Forrest is saját teremtménye áldozatává válik, akárcsak Christie apja.
A gépet minden létező eszközzel próbálják írtani, és a végén még egy iskolabusszal is sikerül elgázolni, de ezt is túléli. Az utolsó jelenetek, és a géptest is übergagyira sikeredett, ami egyértelmű koppintása a Cameron féle kiborgnak, csak itt nem pneumatikus prés végez a zöld fagyállót vérző masinával, hanem egy targonca.
A film végén Cody és Christie a szétbombázott és füstölgő iskola főbejáratán lépdelnek kifelé kézenfogva. Snitt. Ennyi.

Összegzés:

Azt gondoltam, hogy ez a film sci-fi aspektusból nézve egyértelműen a pénzhiány áldozata. Aztán rá kellett döbbennem, hogy a Terminator 1-et 6,4 millióból forgatták, ezt 5,2-ből. Hol a hiba? A pénz megvolt, de a maszkmesterek, és a speciális effektes brigád jól elrontotta ezt a pléhkasznit. Nem ártott volna többet és jobbat lopni a Cameron  moziból Mr. Lesternek, hogy ne legyen röhejes ezzel a csapongó miskulanciával, amely dráma, fantasy, sci-fi, akció és horror egyben. Nem jó ha a stílusokat ennyire halmozzuk, mert annak a vége egy értelmetlen erőmozi, aminek se füle, se farka. A film csúnyát bukott, mivel csak Amerikában mutatták be, és 2,5 milliónál megálltak a bevételek. Nem is értem miért. Egyértelmű Kilpatrick dominancia. Hozza a tőle elvárt állatot. A többiek mehetnek a levesbe.

Ítélet:

A bejegyzés trackback címe:

https://filmfreaks.blog.hu/api/trackback/id/tr562655366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása